A cím ismerős lehet egy hatvanas évekbeli könyv és film címéből is, de ne keressétek őket, az írásunk nem kapcsolódik hozzájuk. Csak azért „hasznosítjuk újra” ezt a kifejezést, mert arról szeretnénk a mai bejegyzésben elgondolkodni, hogy vajon mit is érezhet egy nyelvtanuló, amikor belevág a kifejezetten hosszú távra tervezett munkába, mit érez később, amikor már évek óta a napjai részét képezik a leckék, vagy később, amikor természetes módon használja az elsajátított nyelvet.

Azt írtuk, hogy mindenki tudja, hogy a nyelvtanulás nem két napos munka, de érdemes erre visszatérni, hiszen sokan azért hajítják messzire a nyelvkönyvet, mert csalódnak. Azok a hirdetések, amelyek könnyű és gyors nyelvtanulást ígérnek (ezek közül különös kedvenceink azok, amelyek mindezt, mondjuk, alvás közben), nem létező lehetőségekkel kecsegtetnek, és sajnos sok mindenkit eltérítenek ettől az izgalmas időtöltéstől és annak nagyszerű folyományaitól.

A nyelvtanulás tényleg nem sprint vagy három napos betegség, amelyen túl kell esni: elhatározás, kitartás és bizonyos fokú makacsság kell hozzá. A nyelvtan és a szavak nem fognak a fejünkbe kúszni maguktól, de miért is tennék? Annál büszkébbek vagyunk magunkra, minél több energiát fordítottunk valaminek az elérésére. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a legnehézkesebb módszert kell választanunk, mert az az igazi. Minél eredményesebb a nagy ráfordítás, annál többet fogunk profitálni belőle.

Becsüljük meg az erőfeszítéseinket, és szánjunk időt arra is, hogy kiválasszuk a számunkra legmegfelelőbb módszert! Ha már nem lehet rövid menet, legalább élvezetes legyen egy nyelv elsajátítása, ezért keressünk mindig új és izgalmas utakat – ezen a blogon is számos ötlettel találkozhattatok már.

Hogy érzi magát sokszor egy kezdő? Lehet, hogy nyomasztó számára az út, ami előtte áll, de ilyenkor a legjobban teszi, ha a figyelmét a hosszú távról a legközelebbi lépésre tereli. Aki évek óta tanul egy nyelvet, az jó eséllyel bensőséges viszonyt ápol vele, amelyben mindig ünnepélyes pillanatot jelent az alkalom, amikor használni tudja.

Aki pedig már elsajátította, az sem dőlhet hátra, hiszen a nyelvtudást mindig van hova fejleszteni, csiszolni. A tudásunk karbantartásáról se felejtkezzünk el, hiszen a nem használt idegpályák és -összeköttetések gyorsan elkopnak. Mindenkinek élvezetes, eredményes nyelvtanulást és boldog idegennyelv-használatot kívánunk!