„Nyelvem határai világom határait jelentik.” – fogalmazta meg Wittgenstein, német-osztrák filozófus 1921-ben a Tractatusban. De mit is jelenthet ez?

Az ember alapvetően kommunikatív lény, ennek eszköze pedig a nyelv. Sokak számára ez kizárólagosan az anyanyelvet jelenti, de a globalizációval és az oktatási rendszerek változásával ma már szinte kötelező legalább egy idegen nyelven beszélni, minimum érteni. Miért van a legtöbb emberben mégis komoly gátlás, miért nem mernek még mindig megszólalni az általuk birtokolt idegen nyelven?

Biztosan mindannyian ismerjük azt a kissé kellemetlen, egyfajta ideges izgatottsággal járó érzést, ami az első megszólalást kíséri egy másik nyelven, egy idegen országban. A legtöbben attól tartanak, hogy az anyanyelvi beszélők nem értik majd őket, illetve ha mégis, a választ majd ők maguk nem értik. Ezt a félelmet legtöbbször az iskolában kizárólagosan tanított irodalmi idegen nyelv és a valóságban létező megszámlálhatatlan dialektus között feszülő ellentét táplálja. Gondoljunk csak az angol nyelvre! A Brit-szigeteken beszélt számos dialektuson túl az amerikai angol és az ausztrál angol nemcsak hangzásban, de szókincsben is eltér a hagyományosan a magyar oktatásban tanított brit irodalmi angoltól, és ezek csak a legközismertebb példák.

 Ezeket a frusztrációkat sokan nehezen győzik le, az eredmény pedig a nyelvtudás elsikkadása, berozsdásodása és egy lehetőség elpocsékolása. Mert mit is jelent beszélni egy idegen nyelven? Ha az anyanyelv saját világunkat jelenti, akkor az idegen nyelv lehetőséget nyújt arra, hogy megismerjünk egy másik, teljesen új világot. Hogy ne azt mondjuk: „Esik, mintha dézsából öntenék!”, hanem, hogy: „It’s raining cats and dogs!” Hogy a párizsi, frissen sült bagettet franciául kérjük és franciául együk, mert más lesz az íze! Hogy ne csak lássuk, de értsük is a másik országot! Hogy a világ történéseit ne csak egy, de több szemszögből is vizsgálhassuk! Hogy egyetlen világ helyett több világba legyünk bejáratosak!

Wittgenstein tézisét azóta többen, több szempontból vizsgálták, kritizálták és döntötték meg, melyekből a tanulság talán annyi lehet, hogy a nyelv nem határ, a nyelv a határok feszegetése, ez pedig soha nem egyszerű. A kezdeti feszengésen és bizonytalanságon túl lehet jutni, legegyszerűbben úgy, ha beszélünk, beszélünk és beszélünk. Lesznek buktatók, kínos helyzetek és értetlenkedések, lesznek vicces helyzetek és szomorúak is. Ezek azonban mind lépcsőfokok, melyek abba a világba vezetnek, amit egy másik nyelv jelent.