Nyelvparádé


Citius, altius, fortius - Rióban randevúzik a fél világ

2016. május 18. - Hutyi

Kereken 120 éve volt az első újkori olimpia, amelyet több mint 1500 év kihagyással az ókori olümpiai játékok után kezdtek újra szervezni. Idén is lesznek játékok, ráadásul rendhagyó lesz a helyszín: az ünnepi évfordulós sporteseményt első ízben Dél-Amerikában, közelebbről Rióban rendezik meg.…

Tovább

A tánc a test nyelve

A táncosok azt mondják, hogy a lélek minden rezdülését, a legcizelláltabb érzelmeket is ki lehet fejezni az emberi test mozgásával. Elmondható minden gondolat, sőt még gondolattá nem formálódott sejtések és benyomások is. Megmutathatóak a tudattalan mélyén lüktető, felismerésre váró, szunnyadó…

Tovább

Hogyan kezeld saját elégedetlenségedet?

Az előző posztunkban arra buzdítottunk, hogy az év első heteire visszatekintve vonj mérleget arra vonatkozóan, hogy mennyire sikerült teljesítened az újévi fogadalmadat a nyelvtanulás területén. Igyekeztünk ezen a területen mindenkit buzdítani, hiszen ugyan egy hónap sok idő, de…

Tovább

Nos, hogy állsz a fogadalmaddal?

Az év második hónapjába léptünk, így már épp elég idő eltelt ahhoz, hogy számot vessünk magunkkal és az eredményeinkkel, abban az esetben, ha újévi fogadalmat tettünk. Egy korábbi bejegyzésünkben körbejártuk az újévi fogadalmak témakörét, és ajánlottunk néhány…

Tovább

Könyvajánló: Működő memóriatechnikák nyelvtanulóknak

Tölgyesi Zsuzsa könyve teljesen új megközelítést alkalmaz a nyelvtanulás – és amúgy mindenféle memorizálást igénylő tanulási folyamat – terén. Sajnos az elmúlt jó pár évben az iskolarendszer nem arról volt híres, hogy megtanította volna a nebulóknak a tanulás folyamatát, sokkal inkább a…

Tovább
süti beállítások módosítása